Utáltam a Barbie babákat.... Viszolyogtam mindentől, ami hercegnős, édi királylányos és habcukorillatúan rózsaszínálomvilágos.. A régi Disney mesék hercegnő szereplői sem hoztak lázba igazán, nem kedveltem őket, csak a mesében szereplő állatok miatt néztem meg a mesét. Talán a Kis Hableányt kedveltem, de őt is csak azért, mert félig hal. Természetesen amikor emberré vált, akkor azonnal kiesett a pikszisből..

Egészen abnormális, olykor különleges, de mindenképp különc kislánynak látott a környezetem, többrendben pszichológushoz is jártam, a talán létező autizmusom felderítése végett. Óvodában mindig külön ücsörögtem a többi gyerektől és saját világomban játszottam, kitalált boldog kis történeteimben lebegtem. Ezért természetesen agykurkászhoz küldtek, hogy később esetleg ne rólam mintázzák a Gyilkos Elmék sorozatot. Sajnos nem sikerült bennem pszichomiho elemeket találni, így a dokitéma hamar elavult.
Egyszerűen csendes voltam és különc, ember- és emberforma kerülő. Amikor kaptam az akkoriban -minden-kislány-álma- habruhás Barbie babát, lekonyult szájjal mondtam, hogy cseréljék ki dínóra, vagy Legora. Az egyszem barátnőm elhűlt, akkor amikor meghallotta milyen játékot cseréltettem le. Kényszerből és illemből el kellett fogadnom egy-két klasszikus babát, amolyan kislányszerűt, bodros népiruhában. Egyiket levetkőztettem, kiszedtem kezeit, lábait, fejét és azon gondolkodtam, hogy hogyan alakíthatnám valami állatformává. Az állatokat szeretem a mai napig, nem olyan gonoszak, mint az emberek. Mondhatom bátran, hogy egy apró állat tanított meg az önzetlen Szeretetre. Csupán egy kis papagáj volt, az én legjobb barátom és Mesterem.

Az állatszeretetem 3-4 éves koromban kezdődött. Akkor már megtanultam összefüggően olvasni, és sok állatos könyvet elolvastam iskolakezdésig, bár, ez sem volt elég ahhoz, hogy a "Király" büszke legyen rám.
Minden kislány legelső és legfantasztikusabb királya az édesapja. APA, aki dolgozik, alig ér rá, okos és fontos ember, hős, király, piedesztálra állítva.
Habár, apám állítása szerint Ő nem tehet róla, hogy megszülettem, sajnos olyan helyzeti hátránnyal indultam neki a világnak, amire ivarsejt korom óta szégyenkezhetem. Titkos kapcsolat mégtitkosabb zabigyereke vagyok, és ezt a lehető legfinomabban fogalmaztam. Nos anyám szerint apám akart, apám szerint anyám.. tehát maradjunk annyiban, hogy valaki gyerekcsinálásra kényszerített valakit és véletlenül így lettem én. Szüleim nem ifjoncok voltak, 40 határán, a terhesség nem volt zökkenőmentes, és kíváncsiságomból adódóan két hónapot siettem is, hogy lássam a Világot- bár most már kérdem én:-Minek?!
A szülész orvosok, születési sietségem, szerény súlyom és nehéz fejlődésem miatt nem adtak sok esélyt. "Ez a gyerek agykárosult lesz", "ez a gyerek nem fog járni" . Jó, az előbbi állításuk részben igaz, nem vagyok egy átlagos épelme.
Összegezve egy kis esélyű, szégyen-kapcsolatból származó, majom és grillbéka kereszteződésére emlékeztető csecsemőként kerültem ide, a Földnek nevezett Purgatóriumba. Tény: Fortuna / Sors szerencse / vagy az Őrangyalom mindvégig kísért és kísér. Nem születtem Hercegnőnek. Senki Hercegnője nem voltam és vagyok, ez a bélyeg valószínűleg már így marad. Talán ezért sem volt soha vonzódásom a csillámporos álomvilághoz, kivéve persze azt, amit én találtam ki. Nem tudtam, nem tudom milyen apuci dédelgetett Hercegnőjének lenni, akit véd APA, oltalmaz, szeretget, bármi baj van, oda tartja széles vállát a könnyeimnek, és nem sajnálja nagy hátával oltalmazni kis remegő testemet, amikor védelmeznie kell a felém repülő lándzsáktól.
Bevallom, borzasztóan kíváncsi vagyok erre az érzésre, legalább egy napig, hogy megtekinthessem, milyen a "Védd meg magad" funkcióról lecsatlakozni. VéddMegMagad bizonsági berendezésem éjjel-nappal üzemel, van amikor jobb, van amikor sikertelenebb a lelki Önvédelem. Nem volt sok gondom, mert az engem nem kedvelők, esetleg haragosok fizikálisan mérsékelten bántottak, minden korosztályon kísértek pofonok. Szerencsére, mostanra már elég durva funkciójúra fejlesztettem önvédő benső masinámat, kb egy marcangos tigrist és nagykarmú hárpiát üzemeltetek némi emberi kegyetlenséggel megfűszerezve. Legjobb mestereim az emberek! Hálás vagyok, hogy megtanítottak és megtanítanak arra, hogy milyen NE legyek. Első két Tanítóm a szüleim, akiket sok mindenért nagyra becsülök, de a Szeretetnyelvüket, na azt nem kérem! Sajnos nem tanultak meg szeretni, talán nem voltak szeretve ők sem és máshonnan meg nem sikerült elcsípniük ezt a nagyon egyszerű "Tudományt" Talpraesettek. Sokmindent kiharcoltak, megharcoltak. Ezért sosem éreztem védelmüket. Úgy gondolták, ez a gyerek is harcoljon, küzdjön és kapjon sok fájdalmat. Végül is teher alatt nő a gyermeklélek... akarom mondani pálma.. Jó lesz az szobanövénynek. Szerencsére rájöttem hamar, hogy pálmaként kell viselkednem és valóban, 4 éves koromtól kezdve bevonultam csendesebb világomba az állatok és képzeletbeli barátaim közé és a kötelező körökön kívül nem jöttem ki onnan úgy 15 évig. A Hercegnőket szögesdrótkerítéssel kizártam! ....